1992-ben kis családi vállalkozásként indult a FULL-TECH Fogászati Implantátum és Műszergyártó Kft jogelődje, a FULL-TECH Fogászati Implantátum és Műszergyártó Egyéni Cég. Magyarországon ekkor még főként külföldön beszerezhető implantátum rendszereket használtak.
Elsődleges célunk az volt, hogy a minőség megtartása mellett a külföldi gyártmányokhoz képest könnyen hozzáférhető, költséghatékony magyar implantátumokat állíthassunk elő, illetve magas színvonalú, ám egyszerűen használható implantátum rendszert alakítsunk ki.
Ebben az időben mindössze csak néhány helyen, főként szájsebészeti képzési-, egyetemi központokban foglalkoztak implantológiával. Így kapcsolódott össze a kezdeti cégtörténet a budapesti Semmelweiss Orvostudományi Egyetem Szájsebészei és Fogpótlástani Klinikáján dolgozó orvosokkal.
Azóta több mint 25 év telt el és az implantációs fogpótlás Magyarországon is szinte rutin beavatkozássá vált. A növekvő piaci igényeket a géppark folyamatos fejlesztésével és a munkaerő létszámának növelésével tudtuk kielégíteni.
Az üzemünkben 2001 óta minőségirányítási rendszer működik és termékeink CE minősítéssel rendelkeznek.
2005 óta rendszeres résztvevői vagyunk a hazai implantológiai kiállításoknak. A legnagyobb magyarországi szakkiállításon a Dental World-ön implantológus orvosaink egy erre a célra berendezett üvegkabinban különböző implantológiai műtéteket és kezeléseket mutattak be élőben.
Dental World Budapest operációs kabin
2006-ban mérföldkövet jelentett az új üzembe való beköltözés, ahol csaknem 560 m²-en a kibővített CNC géppark, a megnövekedett tér és munkaerő kapacitás, a hazai és külföldi keresleten túl, új piaci igények kiszolgálására is alkalmassá tette gyárunkat. Itt már egyedi, akár páciensre szabott kis darabszámú elgondolások megvalósítására is lehetőségünk nyílik.
A Full-Tech Kft. és gépterme
A Full-Tech Kft elkötelezett híve a gazdaságos energiafelhasználásnak, és célul tűzte ki a gyár üzemeltetése során keletkező lehető legkevesebb káros anyag kibocsájtást.
2006 óta ezért a jelenleg elérhető legmodernebb fűtési és meleg víz előállítási berendezéseket építettük be. Az üzem jól szigetelt falai, 20 m² napkollektor és 2 darab 18 kW-os földhőt hasznosító hőszivattyú gondoskodik a meleg víz előállításáról és a közel 560 m² felület energiatakarékos fűtéséről.
Földhő + napenergia
2007 óta külföldi kiállításokon is részt veszünk, mint például a kétévente megrendezésre kerülő legnagyobb fogászati kiállítás, az International Dental Show Kölnben, továbbá fogászati és implantológiai kiállításokon Romániában.
IDS Köln
2008-ban avattuk fel az üzemben berendezett, bemutató műtővel felszerelt továbbképzési központunkat. Így az erre a célra kialakított előadó teremben lehetőséget biztosítunk a fogorvos és implantológus kollégák számára elméleti és gyakorlati továbbképzéseken, valamint élő műtéti bemutatókon való részvételre, ahol a speciálisan felszerelt műtő-rendelővel folyamatos képi és hang összeköttetés áll rendelkezésre.
Full-Tech bemutatóterem és rendelő
2011-től az eddig fogorvosok és implantológusok képzőhelyeként – különböző beavatkozások bemutatására-használt Full-Tech bemutató rendelője a páciensek előtt is megnyitotta kapuit.
A Full-Tech implantológiai rendelője a legmodernebb implantációhoz használt speciális felszerelésekkel, magas szakmai tudással és sokéves tapasztalattal rendelkező szájsebészekkel áll az Önök szolgálatába.
Full-Tech rendelő